5

 

 

 

Néhány saroknyira az archológiától, a Dante Pokla előtt leállították a motorokat. Mint mindig, a Pokol előtt rengetegen torlódtak fel, akik mind a klubba szerettek volna bejutni. A sor végigkígyózott az épület mellett egy külön erre a célra kialakított ponyvaalagútban, amelynek a végét korlátok zárták le. Midnight betolta a motorját a bár melletti sikátorba; Kellan követte. Mindketten leparkoltak egy-egy üres helyre a tárolóban. Lehúzták a hitelkártyájukat a készüléken, és beütötték a kódszámukat. A tároló automatikusan lezárta a motorokat. Az álcavarázst Kellan már akkor levette, amikor látótávolságon kívülre kerültek a klinikától. Midnight kirázta az esővizet a hajából, és vidáman mosolygott.

— Meghívlak egy italra, oké? — nézett Kellanre, aki visszamosolygott rá.

— Díjazom az ötletet.

Elsétáltak a reménykedő várakozók hosszú sora mellett, egyenesen fel a jókora trollhoz, aki a bejáratot őrizte. A megtermett kapuőrző több mint három méter magas volt, duzzadó izmai majdnem szétfeszítették elegáns szmokingját. Széles mellkasán összefonta karját, úgy nézett le az utca népére. Borotvált koponyájáról, amelyen már kiütközött a fekete borosta, két kosszerűen csavarodó szarv meredt hátra.

 — Hello, Newt — üdvözölte Kellan barátságosan. A troll visszamosolygott, kimutatva jól fejlett agyarait.

— Üdv, Kellan — dörmögte. — Neked is, Midnight. Mi a pálya?

— Jól megy az üzlet — felelte Midnight, miközben egyik kezével végigsimított Newt vaskos alkarján. Végül ujjai megállapodtak a troll tenyerében. — Mondhatni, nagyon jól. Csapnánk egy kis bulit.

Newt lassan, ravaszkás pillantással elmosolyodott.

— Akkor a legjobb helyre jöttetek.

Félreállt, és felemelte a bársonyszalagot.

— Erre, hölgyeim — hajtott fejet előttük.

Midnight megajándékozta egy sugárzó mosollyal, majd délceg tartással bevonult, akár egy királynő, aki természetesnek veszi, hogy hajbókolnak előtte. Kellan szokás szerint várt egy pillanatot, hogy kiélvezze a tömeg irigy pillantását, azokét akik már órák óta várakoztak. Nyilván nem tudták, mit gondoljanak a két nőről, akik ilyen könnyedén jutnak be.

— Lehet, hogy néhány barátom is jön majd — nézett még rá Newtra.

— Semmi gond — válaszolt a troll. — Csak mondd meg nekik, hogy szóljanak, hogy te várod őket.

Kellan bólintott, és igyekezett nem túl önteltnek látszani. Még jól emlékezett rá, amikor maga is a Pokol vagy az Alvilág 93 előtt ácsorgott, a kidobók pedig keresztülnéztek rajta. Ma már az ő neve nyitja meg a kapukat mások előtt. Úgy érezte, most már ő is valaki — végre valóban túllépett a múltban elkövetett hibákon.

A bár előcsarnokát pazar borvörös bársony és arany borította. Kellan itt érte utol Midnightot, aki már a főbejárat felé vezető lépcsőknél tartott. Odabentről vöröslő fény lüktetett. Az ajtó felett lángoló betűk figyelmeztettek minden belépőt, hogy ideje felhagyni a reménnyel. Kellan ezt meglehetősen ironikusnak találta éppen most, amikor hosszú idő után újra bizakodónak érezte magát.

A Dante Poklát úgy alakították ki, hogy Seattle krémje számára méltó látványosságot nyújtson. Középen egy hatalmas, hétszintes kürtő helyezkedett el; a szinteket csigavonalban emelkedő járdák kötötték össze. A padló transzparexből volt, így felfelé is, lefelé is az egész helyiséget át lehetett látni. Lent, a mélyben holografikus tűz égett, melyben meztelen testek képmásai vonaglottak — hogy a kíntól vagy a kéjtől, azt nehéz lett volna eldönteni. Az átlátszó tánctereket pultok és kényelmes ülőalkalmatosságok fogták közre, ahol a vendégek iszogathattak, és mustrálhatták a többieket.

Volt is mit. A Dante mágnesként vonzotta a város aranyifjúságát. Itt voltak a céges aktatologatók, akik végre ledobhatták az öltöny-nyakkendő egyenruhát, és most azon voltak, hogy kieresszék a gőzt; azután a legújabb és legdrágább divat szerint öltözött tündék. Nem hiányoztak az izgatott kamaszok sem, akik az alkalomra tetőtől talpig szintibőrbe, latexbe vagy holoruhába öltöztek. Lehetett még mindenféle egzotikus lénnyel is találkozni — bár ki tudja, lehet, hogy csak emberek voltak, akik némi kozmetikai módosításon estek át. A Kellan előtt kavargó tömegben felvillant egy-egy alak szokatlan haj- és bőrszínnel, pikkelyekkel vagy szarvakkal. A táncosok között még egy lengedező dús szőrmefarkat is lehetett látni.

Midnight egyenesen a második szintre tartott. Itt mindent aranydíszítés borított, és a falfülkékben álló szobrok az antik Rómát idézték. Némelyik a kezében pénzesládát tartott, mások korsót emeltek a magasba, amelyből véget nem érően ömlött az arany — köszönhetően az ügyes holografikus kivetítésnek. Ez volt a Kapzsiságnak szentelt szint. Az alatta levő első szint az Irigységet jelképezte. (A kint rekedtek valóban eléggé irigyelték is azokat a szerencséseket, akik bejutottak.) Az összes, pazarló bujasággal dekorált szint a hét főbűn egyikét képviselte.

Midnight és Kellan rendeltek egy-egy italt. Amikor kihozták, Midnight felemelte poharát.

— A jól végzett munkára — mosolygott rá Kellanre.

Koccintottak. Kellan belekortyolt a Tiltott Gyümölcs martiniba (ez a Dante egyik specialitása volt). Midnight, miközben lenyelt egy kortyot a saját italából, felemelte a kezét, jelezve, hogy beszélni akar.

— Apropó — szólalt meg —, gondoljunk a biztonságra is. Minden adat megvan?

Kellan kinyitotta a kiberdekket tartalmazó táskát, és kivette a vezérlőből az optikai chipet. Odanyújtotta Midnightnak.

— Itt van minden.

— Nagyon jó. — A tünde kikapta Kellan kezéből a chipet, és megforgatta, majd eltüntette az egyik zsebében. Helyette a hitelkártyáját vette elő. Kellan is elővette a sajátját, és hozzáérintette Midnightéhoz. A kártyák között jöttek-mentek a bitek, és a megfelelő summa átvándorolt Kellan számlájára.

— Most már én fizethetem a következő kört — jegyezte meg a lány.

— Sajnos — kortyolt még egyet Midnight — én nem maradhatok. Még le kell zárnunk az üzletet.

Kellan kedveszegetten nézett rá. Úgy tervezte, hogy megünneplik a sikert.

— Megyek veled — próbálkozott, de Midnight megrázta a fejét.

— Ne haragudj, de négyszemközt kell találkoznunk. A Johnson ragaszkodik ehhez. Talán majd legközelebb. Te csak érezd jól magad, én majd szólok, ha minden elrendeződött. Lehet, hogy még vissza is nézek utána.

— Hát jó, semmi gond — felelte Kellan.

Midnight felhajtotta az italát, és felállt. Mielőtt elindult, odahajolt Kellanhez, és rátette a kezét a karjára.

— Szép munkát végeztél.

— Kösz — mosolygott Kellan. — Te is.

Amikor Kellan egyedül maradt, egy pillanatra megfordult a fejében, hogy éjszaka akár aludni is lehet. De gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és felemelte a telefonját. Basszus, nem mindennap ünnepelhetek ekkora zsákmányt! Szépen sorban felhívja a barátait, hogy megkérdezze, be tudnak-e ugrani. Végül is semmi értelme egy ilyen helyen dekkolni, ha nem használjuk ki a lehetőséget.

Liada és Ezüst Max nem vette fel. Tamlint viszont sikerült elérnie, és meg is hívta a klubba.

— Bocs, Tam, valaki keres. Akkor itt találkozunk! Miközben a hívásvárakoztatás hangja pittyegett, Kellan megnézte, ki keresi.

— Te vagy az, G-Dogg? Én is éppen hívni akartalak.

— Hol vagy, Kellan?

— A Dantéban. Nem ugrasz be egy italra? Én fizetem.

— Okés, tetszik az ötlet. Egyébként híreim vannak.

— Mi történt?

— Majd mesélek. Csá.

Kellan letette a telefont. Igazán kíváncsi volt G-Dogg híreire.

Orion érkezett meg elsőként, partihoz öltözve. Kellan arca felderült, amikor megpillantotta egy szinttel lejjebb, amint elindult fölfelé.

Tamlin O’Ryan tünde volt, akárcsak Midnight. Hozzá hasonlóan az ő mozdulatai is macskaszerűen kecsesek voltak. De a nővel ellentétben, aki egy árnyak közül leselkedő párduchoz hasonlított, Tamlin inkább egy vad és fenséges oroszlánra emlékeztetett. Korábban az Ősiek közé tartozott, amely a seattle-i tündék legbefolyásosabb bandája volt. De amikor Kellan felfedezte, hogy valaki csapdát állított nekik, Orion hiába próbálta meggyőzni a banda vezetőjét, és kirúgták a csapatból. Később kiderült, hogy Kellannek igaza volt, de Orion ekkor már végzett az Ősiekkel. Ennek ellenére továbbra is úgy viselkedett, mint egy utcai harcos, aki minden percben készenlétben áll.

Most is ugyanazt a bőrkabátot hordta, mint mindig. Az Ősiek emblémája már régen lekerült a hátáról, de a ballisztikus bélés nagyon is jó szolgálatot tett. Sötét haja egy részét hátrakötve, szamuráj módra viselte, a többi szabadon omlott a vállára, részben eltakarva hegyes füleit. A súlyos motoros csizmákat fekete farmer takarta. Csak lombzöld inge vitt némi színt az összeállításba. Az ing szögletes gallérját kelta csomózott minta díszítette.

— Szia, Kel — üdvözölte a lányt, amikor megérkezett. — Mi újság?

Kellan megpaskolta a mellette álló széket.

— Fogj egy széket, és igyál valamit — biztatta Oriont. — Ma jól ment az üzlet.

— Tényleg? — ült le mellé a tünde. — Mennyire jól?

— Annyira, hogy ma én állom a cehhet. Orion vigyorgott.

— Ennyi nekem elég is.

Ehhez tartotta is magát: egy szóval sem kérdezte, miféle munkában vett részt Kellan. Jobb is, ha az ember nem kérdez a barátaitól olyasmit, amire azok úgysem válaszolhatnak.

— Örülök, hogy végre megy a szekér — mondta mindössze, miután a csapos felvette a rendelést.

— Neked is rendbe fognak jönni a dolgaid, ne aggódj! — biztatta Kellan, mire Orion vállat vont.

— Remélem is. Kár, hogy a munkádhoz nem hiányzott még néhány izom.

— Tudod…

— Persze, persze — szakította félbe Orion. Jól tudta, hogy ha Kellan be tudta volna vonni a munkába, akkor biztosan szólt volna. — Nem úgy gondoltam.

— Semmi gond.

— Megjött G-Dogg — pillantott le a tünde a tánctér padlóján keresztül.

— Remek. Őt is elhívtam.

G-Dogg sok szempontból éppen Orion ellentéte volt. Először is az orkok közé tartozott — ez a metahumán faj híján van minden kecsességnek és szépségnek. G-Dogg ezek helyett jó kétméternyi puszta izomból állt. Széles mellkasát és duzzadó karjait feszes, szürke-kék pólóba csomagolta, amelyen a Nagy Rinocérosz, egy belvárosi ork étterem lógója díszelgett. A póló tetejére fekete bőrmellényt húzott, a nyakán pedig indián stílusú, csontból és nyersbőrből készült nyakörvet viselt. Az öltözéket farmer, surranó és bőr csuklópántok tették teljessé.

A felületes szemlélő G-Doggot az emberi faj egy motoros tagjának is nézhette, aki izomhelyettesítésen esett át. De elég volt közelebbről megnézni az arcát, hogy kiderüljön: G-Dogg a legkevésbé sem ember. Csapott homloka, bozontos szemöldöke és hegyes füle egyértelműen jelezték ork voltát. Tarkóján összefogott fekete haja sűrű csimbókjaiban itt-ott fémdarabok csillantak meg. A fülét is fém díszítette. Felső ajka fölött rövid, sárgás agyarak meredtek elő, ettől alsó fogsora és egész állkapcsa kiugróvá vált. A sötét szemek előtt viszont semmi sem maradt rejtve, és G-Dogg olyan büszkén meresztette előre markáns állát, mintha ő lenne a műérzet legmenőbb sztárja. Bárhol járt, úgy viselkedett, mint akinek zsebében a világ, és ennek hatására mindenki így is tekintett rá.

A bárban G-Doggot előrehaladtában mindenütt integetés, biccentések és hangos üdvözlő szavak kísérték. Rögtön meglátta Kellant és Oriont, amint felért a második szintre, és azonnal feléjük indult. Menet közben még odabólintott a barátainak és ismerőseinek, akik mellett elhaladt. Barátságos volt, mint mindig; de Kellan úgy érezte, nem olyan jókedvű, mint máskor, és aggódva nézett rá.

— Szasz, Kel — dörmögte G-Dogg mély basszus hangján, amikor végre odaért hozzájuk. — Mi a pálya?

— Éppen ünneplünk. Jól ment a munka. G-Dogg bólintott.

— Jó nektek. Gyorsan elmondom a híreket, aztán belecsaphatunk. — A tekintete egy pillanatra Orionra vándorolt.

— Ne aggódj — mondta erre Kellan. G-Dogg alig észrevehetően vállat vont, mintegy jelezve, hogy neki igazán mindegy, kiben bízik meg a lány.

— Úgy hallottam, keres valaki.

— Kicsoda?

— A fickót Toshi Akimurának hívják. Igazán óvatosan tapogatózott, de engem azért nem került el a hír, ahogy az már lenni szokott.

Kellan úgy érezte, mintha G-Dogg benyúlt volna a mellkasába, és összefacsarta volna a szívét.

— Micsoda? — nyögte bután, mint aki fel sem fogja, amit hall.

— Akimura — ismételte tagoltan G-Dogg. — Közvetítő, méghozzá nagykutya a szakmában. Nem kezdő a figura.

— Akimura? — visszhangozta Kellan, inkább csak úgy magának. — Az nem lehet.

— Ismered? — kérdezte G-Dogg.

— Hát te? — hárított Kellan. Az ork vállat vont.

— Hallottam róla eleget. Az előbb azt mondtam, hogy Akimura menő közvetítő — hát, öt éve legalábbis az volt. Mostanában nemigen hallottam felőle. Évekig New Orleansból intézte az ügyeit, de úgy tudom, Seattle-ben is van néhány régi kapcsolata.

Kellan nyelt egyet. Egyszerre kiszáradt a szája.

— Biztos ezért nem hallottam még a nevét. — Igyekezett lazának tűnni. — Nem tudod, miért keres?

G-Dogg megrázta a fejét.

— Csak annyi az infó, hogy beszélni akar veled valamiért.

— Te nem… — kezdte volna Kellan. A tenyere izzadni kezdett.

— Hogy mondtam-e neki valamit? — kérdezte az ork. — Azt hittem, ennél jobban ismersz, Kel.

— Jó, jó, hát persze… — visszakozott a lány. Lopva megtörölte tenyerét a nadrágjában.

G-Doggra egyáltalán nem jellemző, hogy bármi információt kiadna, különösen nem a barátaival kapcsolatban. Kellan annak idején azért kereste őt, mert hallotta, hogy jó kapcsolatai vannak az árnyak között. Az ork először azt is letagadta, hogy önmagát ismeri, mivel nem tudta, kicsoda Kellan. Nem valószínű tehát, hogy őróla bármit is elmondana — legfeljebb ha igen szép summa áll a háttérben, ebben az esetben viszont nem ülne itt vele a Pokolban, és mesélné el mindezt.

— Talán fel akar bérelni — próbált segíteni Orion. G-Dogg vállat vont, de nem ellenkezett.

— Az is lehet. Ez csak akkor derül ki, ha beszélsz vele. Csak annyit mondhatok, hogy ha munkáról van szó, akkor az komoly üzlet lehet. — Azt már nem tette hozzá, hogy Kellan szerinte meg tudna-e ezzel birkózni.

— Nem tudod, mit keres Seattle-ben? — kérdezte a tünde, de G-Dogg ismét csak a fejét rázta.

— Azt nem. Ma estig nem is tudtam, hogy itt van.

Kezelés alatt áll a legjobb klinikán, válaszolta meg magában a kérdést Kellan. Nem lehet véletlen, hogy Akimura éppen most kérdezősködik utána. De hogyan értesülhetett ilyen hamar a Nightingale-en lezajlott vadászatról, és honnan tudhatná, hogy ő is benne volt? Talán meglátta valaki, aki átlátott a varázslaton is? Vajon Akimura Midnightról is tudott? Esetleg maga Midnight adta volna ki őt? De miért?

— Hallod, Kellan?

G-Dogg hangja félbeszakította Kellan kétségbeesett gondolatfolyamát, és visszarángatta a lányt a valóságba.

— Tessék?

— Azt kérdeztem, akarod-e, hogy továbbítsak egy üzenetet Akimurának? Talán óvatosan kideríthetem, hogy fel akar-e bérelni, vagy valami.

— Aha… — töprengett a lány. — Igen, ez jól hangzik. Azt mondtad, nem akármilyen üzletről lehet szó, ugye?

Az ork bólintott.

— Akkor telefonálok egy-két helyre…

— Várj, nem kell annyira sietni. Azért hívtalak titeket, hogy csapjunk egy jó bulit. Éppen most fejeztem be egy munkát; nem muszáj most azonnal másikat keresnem.

— Ha egyszer valami beindul… — jegyezte meg fanyarul Orion. G-Dogg egy másodpercig kifürkészhetetlen tekintettel nézte

Kellant, azután szélesen elmosolyodott.

— Bármikor készen állok, ha a hitelkártyádon kell könnyíteni — tréfálkozott. — Ide az újabb kört! Be kell hoznom a lemaradást.

Leültek egy asztalhoz, és Kellan rendelt még egy kört. Amint az ital megérkezett, kiment a mosdóba. Alighogy kiért a félhomályos előcsarnokba, ahonnan a mosdók nyíltak, elővette a telefonját, és tárcsázta Midnight számát.

— Kérem, a hangjelzés után hagyjon üzenetet — búgta a kellemes női géphang. Basszus, Midnight nem veszi fel. Lehet, hogy még a Johnsonnal tárgyal.

— Szia, én vagyok — hadarta Kellan. — Hívj vissza.

Benyomta a „hívás vége” gombot, és visszatömködte a telefont a zsebébe. Ezer oka lehet annak, hogy Midnight nem veszi fel. Lehet, hogy kényes ügyben tárgyal, de az is elképzelhető, hogy a saját társaságával ünnepel, vagy akár alszik. Az is lehet, hogy bajban van. Ő csak egy dolgot tehet: vár, amíg Midnight veszi fel vele a kapcsolatot.

Kellan bement a mosdóba, és egy kis vizet locsolt az arcára. Szüksége volt egy kis időre, hogy összeszedje magát. G-Dogg-nak egy dologban biztosan igaza volt: csak úgy tudhatja meg, mit akar Akimura, ha beszél vele. Nem kell kétségbeesni. Szépen megvárja, amíg Midnight felhívja, és akkor elmondja neki, mi történt. Együtt majd eldöntik, mi a teendő. Addig legjobb, ha átadja magát a szórakozásnak. Ragadd meg az éjszakát, tanácsolta tükörbeli képmásának. És el is határozta, hogy így lesz.

Kellan valóban élvezte Orion és G-Dogg társaságát, és még táncolt is egy kicsit, ahogy tervezte. De a hír, amelyet az ork hozott, mégsem hagyta nyugodni. Az idő telt, és Midnight még mindig nem jelentkezett; Kellan pedig egyre idegesebb lett. Végül néhány órával a Pokol zárása előtt kimentette magát, arra hivatkozva, hogy kimerült, és szüksége van pár óra alvásra. Orion és G-Dogg haza akarták kísérni, de végül kiegyeztek abban, hogy csak a parkolóig mennek vele, miután Kellan biztosította őket arról, hogy éppen elég józan, és maga is eltalál az ágyáig.

Valóban mértékkel fogyasztott; ilyen hangulatban ez nem is esett nehezére.

Orion kivette a katanáját a fegyvermegőrzőből. A klubból kilépve megállapították, hogy az eső elállt. A sor is megcsappant már a bár előtt, de azért még nem fogyott el teljesen. Sőt, a buli kiáradt az épületből az utcára: csapatba verődött emberek beszélgettek, nevettek, táncoltak és ittak a kezükben tartott üvegekből és olcsó műanyag flaskákból. Dübörgött a zene a parkoló autók nyitott ablakain és ajtaján keresztül, sőt sokan a kabátjukba, ruhájukba épített hangszórókat bömböltették.

Newt intett nekik, amikor elindultak kifelé. G-Dogg megveregette a hatalmas troll karját. Kellan elindult a motorok irányába; Oriont is ott várta a gépe. A lány utat tört magának a járdán tolongó tömegen. Hallotta, hogy valaki kiabál, de nem figyelt oda, egészen addig, amíg…

— Hé, kislány! Te, azzal az orkkal, meg a tündével!

Kellan egy pillanatra egy sötét alakot látott felvillanni az utcai lámpák fényében. A következő másodpercben narancsvörös láng lobbant fel az illető kezében, amely megvilágította az arcát. A vöröslő arcra a szemek fölött fordított fekete háromszögek voltak festve, a száját pedig szaggatott fekete vonal szelte át. A lányt az a furcsa érzés fogta el, hogy egy Halloweenre készült töklámpást lát.

— Akimura azt üzeni: találkozunk a pokolban!

Ezzel hátralendítette a karját, és a lángoló palack tüzes ívet rajzolt az égre.

— Vigyázz! — kiáltotta Orion, és Kellannek ugrott. Mindkettőjüket nekipréselte a mellettük álló falnak abban a pillanatban, amikor a Molotov-koktél a földbe csapódott éppen ott, ahol az imént álltak. A helyén magasra csapott az égő szesz sárga szegélyű kék lángja.

G-Dogg hangosan káromkodott, és karját meg mellényét csapkodta, ahol a lángoló folyadék ráfröcsögött. Ez volt az a pillanat, amikor Kellan észrevette, hogy az üvegdobáló mögött ott sorakoznak a haverjai is. Ezeknek a haveroknak a feje szintén töklámpást formázott, de a kezükben késeket, botokat markoltak; az egyiknél még egy égő fáklya is volt. Egyszerre megindultak feléjük.

Orion elébük ment. Beállt egy magasan suhogó bunkó alá, és gyomorszájon vágta a kezelőjét. Az összegörnyedt, és elejtette a fegyvert. A tünde folytatta az akciót: térdével állon rúgta a férfit, akinek hátracsapódott a feje, és a támadó elterült. Orion, miközben megfordult, lekapta a hátáról a hosszú táskát, és a kezébe fogta.

G-Dogg eközben odalépett a banda és Kellan közé. Hatalmas tenyerével megragadta az egyik, kést szorongató bandatag csuklóját, és keményen hátracsavarta. A támadó — szinte még gyerek — felkiáltott a fájdalomtól. Amikor az ork beleöklözött az arcába, felbukott, és nekiesett az egyik társának.

Ekkorra a bámészkodók megtöltötték a sikátor bejáratát, és hangosan szurkoltak az egyik vagy a másik félnek. Egy nő, akinek borotvált feje vörös és fekete színekben pompázott, vicsorogva rontott Kellanre, kezében egy vadászkéssel. A következő pillanatban hangos csattanás hallatszott: Orion a kardhüvelyével tarkón vágta a nőt, aki a csatamező szélére penderült.

Kellan kihasználta a pillanatnyi nyugalmat. Az utóbbi napokban a sikátor szélén végigfutó mélyedésben jókora pocsolya gyűlt össze. Kellan melléguggolt, kinyújtotta az egyik kezét, és mormolni kezdte azokat a varázsszavakat, amelyeket csak nemrég mondott ki utoljára: a kötés igéjét. Az ujjai a víz felszínére értek, áthatoltak rajta, egészen az asztrális sík mélységéig. Hívása meghallgatásra talált, és megérkezett a válasz.

A pocsolya egyszerre felbugyogott, mint a forrásban levő víz a fazékban. A közepéből kavargó vízoszlop emelkedett ki, amely mágnesként vonzotta magához a sikátorban felgyűlt összes esővizet. Kétoldalt vízsugarak hasadtak le az oszlopról, a tetején pedig úgy gyűlt össze a fehér hab, akár egy korona. A testet öltött vízelementál látványára a lárma egyszerre elhallgatott.

— Ez egy mágus! — ordított fel az egyik bandatag. A csapat fejvesztve menekült a sikátorból, néhányan még szedett-vedett fegyvereiket is elhajították. A bámészkodók kettéváltak előttük, és maguk is hátráltak egy lépést a Kellan oldalán ingadozó, derengő alak elől. Hiába, még a Hatodik Világban sem volt mindennapi látvány, hogy egy mágus elementált idéz egy sikátor közepén. Orion már indult volna a menekülő csürhe után, de G-Dogg elkapta a karját.

— Hagyd — dünnyögte. Orion vetett még egy pillantást a menekülők után, aztán kiszabadította karját az ork szorításából, és Kellan felé fordult.

A lány a falhoz simulva várta, hogy az utolsó bandatag is eliszkoljon, azután újra az elementál felé fordult, és felemelte a kezét. Térj vissza — adta ki némán a parancsot — oda, ahonnan jöttél, és várj a hívásomra. Érezte, ahogy a szellem meghajol kívánsága előtt. A következő pillanatban a vízoszlop hangos csobbanással visszahullott a járdára. A sikátort elöntötte a víz; az utolsó pislákoló lángok is kialudtak.

Most, hogy a műsor nyilvánvalóan véget ért, és a bámészkodók három dühös árnyvadásszal találták magukat szemközt, a tömeg gyorsan oszlásnak indult. Volt, aki folytatta korábbi tevékenységét, mások inkább nyugodtabb vizekre eveztek. Newt előrefurakodott, ezzel elriasztva az utolsó szájtátót is.

— Jól vagytok, fiúk? — mennydörögte a troll, miközben ellenőrizte, nem sebesült-e meg valamelyikük.

— Persze, remekül szórakozunk — felelt Kellan kesernyésen, és leveregette kabátujjáról a port.

— Hát, azt hiszem, most már tudjuk, mit akar Akimura — morogta G-Dogg olyan halkan, hogy csak Kellan hallja meg.

— Na igen. — A lánynak görcsbe rándult a gyomra. — Most már tudjuk.

A kiberdekk és a benne rejlő adatok egyszerre ólomsúllyal nehezedtek Kellan vállára.